Új Anthony Grey könyvek !!! Új Anthony Grey könyvek !!! Új Anthony Grey könyvek !!!


Smaragdhajsza, Vérfarkas az Alpokban,  Kémjátszma a Bahamákon
Camazotz, az alvilág ura...              


Most itt vagy: Könyvtár


Új könyvek Előkészületben Könyvvásárlás Könyvkiadás




   






















Korábbi Anthony Grey könyvek A-tól Z-ig



A CÁPA SZÁJÁBAN PRÓBÁLD MEG TÚLÉLNI!

A két könyvcím ugyanazt a sztorit takarja. A könyv két kiadása a fenti, különböző címeken jelent meg.

A szerző ezen kötetében a két fiatal magánnyomozó a milliomosok üdülőhelyeként ismert, egzotikus Mauritiusra utazik, hogy ott felkutasson és megszerezzen egy rendkívül értékes CD-t.

A feladat egyszerűnek látszik, ám csakhamar kiderül, hogy a luxuskaszinók és elegáns bárok megnyugtató csillogása mögött ezernyi veszély leselkedik a kung-fu mesterekre. No meg másokra is, hisz nem sokkal a két amerikai megérkezése után váratlanul felpörögnek az események, s egymást érik a verekedések, fenyegetőzések és titokzatos gyilkosságok. A magánnyomozók pedig lassacskán rájönnek, hogy valami olyasmibe is belekeveredtek, aminek semmi köze a CD-hez, de ami miatt mégis halálos veszélyben vannak.

„… próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, de ez két nyomozóval meg egy szekrényből kibukni készülő hullával a szobámban, egyre kevésbé ment. Sőt, még annál is kevésbé!”

„… még mindig nem tudtam magamhoz térni a meglepetésből. …Uramatyám! Megbíztak a saját megölésemmel!”

„Egy pillanatra megállt a szívverésem, ahogy a tátott állkapcsú cápa néhány arasszal alattunk elsuhanva visszazuhant a tengerbe, s vízpermettel borított be bennünket.”


A HALÁLMESTER

A Halálmester első megjelenésekor az eladási listák élén állt, két hét alatt 60 000 példányt adtak el belőle.

A kötetben Anthony Grey és társa Hongkongba, a harcművészetek fővárosába utaznak nem is akármilyen ügyben. Egy titokzatos, magát Halálmesternek nevező isme­retlen levélben megfenyegeti Délkelet-Ázsia néhány ismert harcművészét, mondván: amiért elárulták a kung-fut, ki fogja végezni őket. A harcművészeken kívül még egy ember, egy ügye­fogyott amerikai turista kap fenyegető levelet, aki azon nyomban jajveszékelve hívja hőseinket, hogy védjék meg.

A magánnyomozók megérkeznek a helyszínre… és ekkor elszabadul a pokol! A Halálmester megkezdi a leszá­molást! Hőseinket azonban nem tántorítják el sem a kegyet­len gyilkosságok, sem a gyakran hihetetlennek tűnő esemé­nyek. Felveszik a harcot a vérszomjas és könyörtelen ellen­féllel.

– Mr. Grey! Egy pillanatra…
– Muszáj? – fordultam hátra kelletlenül.
 
– Sajnos ön kulcsfigura az ügyben… és khm… azt hiszem, jobb lenne, ha most hallgatnám ki.
Szomorúan felsóhajtottam.
– Gondolja?
Shaó furcsán elmosolyodott.
– Igen, Mr. Grey.
– Nem várhatnánk reggelig?
– Tőlem igen…
– De…?
– De nem biztos, hogy ön megéri a reggelt.





A KOBRAISTEN BOSSZÚJA

A két kung-fu mester magánnyomozó ezúttal a titokzatos burmai dzsungelben lévő Kobra-szanatóriumba utazik, hogy felderítsen egy gyilkossági ügyet. A dolog azonban korántsem egyszerű, mivel a gyanúsított nem más, mint a környéken vallásos áhítattal övezett Kobraisten, aki a legenda szerint bármikor képes emberből kígyóvá, illetve kígyóból emberré változni.

Hőseink tehát egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben, annál is inkább, mivel szép lassan mindenkiről kiderül, hogy van valami titkolnivalója. Ráadásul már a megérkezésük éjszakáján újabb gyilkosság történik, ezt követően pedig egymást érik az érthetetlen, titokzatos események…És a Kobraisten bőrébe bújt tettes újra meg újra lecsap. 

A helyzet reménytelennek tűnik, ám a két amerikai nem adja fel. Felveszik a harcot a könyörtelen ellenféllel.

Dermedten néztem, amint a két tekintet egymásba fonódik, az öregemberé és a kobráé… Mintha mindketten értenék egymás nyelvét.

Aztán a kígyó feje megbicsaklott, mintha bólintott volna.

Az öregember szeme felragyogott.

– Látta?! Látta, Mr. Grey?! Xipong bólintott! Ez azt jelenti, hogy meg fogja találni a gyilkost.”





A KOMMANDÓS HÁBORÚJA

Los Angeles, Westwood
Csütörtök, 01 óra 00 perc

Na, ez a nap is jól kezdődik! – gondolta Fred Spaider, amikor hajnali egykor rohanó léptek zajára ébredt, amelyek a kert felől közeledtek, aztán a bejárati, széles üvegajtó hangos csörömpöléssel betört.

Rosszkedve valószínűleg tovább fokozódott volna, ha sejti, hogy ez még csak a kezdet, és nemsokára a fél földrész rendőrsége, valamint az egyik leghírhedtebb maffiavezér emberei veszik üldözőbe egymással versengve.

De nem sejtette...

Ebben a kötetben Anthony Grey egyik barátja, az ex-kommandós Fred Spaider a főszereplő. Nem kisebb feladat vár rá, mint egy háború kirobbantásának megakadályozása, valamint barátja kiszabadítása egy állig felfegyverzett, könyörtelen bűnszövetkezet karmaiból.

Segítséget nem kérhet és nem várhat senkitől, hiszen a hatóságok és a bűnözők egyaránt vadásznak rá. Vajon mennyi esélye lehet egyetlen embernek a rendőrséggel, a katonasággal, a különféle antiterrorista szervezetekkel és a maffiával szemben?



AZ ŐRÜLT KÍSÉRTET

Anthony Grey és társa Mike Darms egy mexikói luxusüdülőben keveredik lélegzetelállító kalandokba. A misztikus gyilkosságsorozat, amelynek nyomába erednek, hátborzongató meglepetéseket tartogat számukra. Ismeretlen fegyveresek, álarcos karatésok, gyújtogatók és zsarolók ellen kell felvenniük a harcot, ha el akarnak jutni a végső célhoz: az őrült kísértet leleplezéséhez.

„…beleütköztem a sarok mögül felbukkanó, autó nélkül is szélsebesen száguldó Emiliába. Egy szép mívű berakásos, obszidián tőr volt a kezében, amely formáját tekintve meglehetősen hasonlított arra a darabra, amivel előző este leszúrták a pisztolyos férfit.

A lány, szokása szerint, sikkantott egyet, elejtette a tőrt, majd villámgyorsan lehajolt érte, és pont sikerült gyomorba fejelnie. A lökéstől nekitántorodtam a falnak, és fejcsóválva jegyeztem meg: – Hát magába aztán nem lenne tanácsos belekötni. Előbb fellök, aztán gyomorba fejel, és ha szükséges, akkor esetleg le is kaszabol azzal a micsodával.

Bocsánatkérően elmosolyodott, aztán felkapta a tőrt a földről és felém nyújtotta. 
– Nézze, milyen szép!
– Ühüm. Ez valamilyen… dísztőr?
– Ez? – nézett rám megbotránkozva. – Ez egy ősi áldozókés pontos mása. Tudja, ilyennel vágták ki a papok az áldozatok szívét.

A magyarázat közben megenyhült az arca, az utolsó szavakat már átszellemült mosollyal mondta ki. Én meg nyeltem egyet.
– Hát… mindenesetre… nem rossz. Azért remélem, most nem áldozni indul.”




BUDDHA KÖNNYE

Az eddigiekből már jól ismert magánnyomozó-páros ebben a kötetben egy Borneó melletti szigetre utazik, hogy visszaszerezzen néhány rendkívül értékes családi ékszert. 
A nyomok a titokzatos villában zajló tőrdobó versenyhez vezetnek, ahová a szóbeszéd szerint szinte lehetetlen bejutni. 
H
őseinknek valóban nincs könnyű dolguk. Ráadásul már a megérkezésük éjszakáján hullani kezdenek körülöttük az emberek, és hamarosan hajmeresztő események egész sora teszi próbára őket.

Rejtélyes fenyegetőzők és ismeretlen ellenfelek nehezítik a munkájukat, miközben a csodaszép bárénekesnő és az ellenszenves törpe valamilyen megmagyarázhatatlan okból egyfolytában segít nekik. Szinte percenként újabb és újabb érthetetlen dolgok történnek, s a két amerikainak minden ügyességére és kung-fu tudására szüksége van, ha túl akarja élni a kalandot.

„…Te nem vagy komplett. Itt vagyunk egy hadsereggel őrzött házban, eljátszva két halott szerepét és neked nem elég, hogy a gengsztergyanús házigazda dolgozószobájába akarsz feljutni egy fagylaltoskocsiban, még másodállást is vállalnál?…” 



ÉS ELSZABADUL A POKOL

A kung-fu mester magánnyomozó páros ezúttal az egzotikus jammandari sejkségbe utazik, méghozzá igen kényes ügyben. Egy kompromittáló videokazettát kell megszerezniük megbízójuk számára.

A helyszínre érkezve azonban rá kell döbbenniük, hogy az előttük álló feladat nem gyerekjáték. Riválisok, fanatikus sivatagi lázadók, s nem utolsósorban a rendőrség is hátráltatja a munkájukat, miközben a palotában, amelyben laknak, titokzatos gyilkosságok követik egymást.

Hőseink mindinkább gyanúba keverednek a nyomozást vezető rendőrtiszt előtt, s közben egyre szaporodik azon csoportok száma, amelyek megpróbálják őket eltenni láb alól.

„– És az nem hiba, ha hagyjuk, hogy halállal fenyegessen? – fakadt ki Mike.
– Tudhatnád, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap – vigasztaltam.

– Sajnos nem értek az állatlélektanhoz – morogta társam kelletlenül. – Meg aztán itt mindenki arról suttog, hogy minket ki kell nyírni, agyon kell verni, le kell kaszabolni és ez eléggé rossz hatással van a lelkivilágomra.
– Azt hiszed az enyémre nem?
– Nem tudom. Mindenesetre egyre inkább kikristályosodik bennem egy gondolat.
– Gyerünk, ki vele!
Mike felsóhajtott, aztán kesernyésen mondta:
– Nem szeretnék a helyemben lenni.”






KUNG-FU ÉLETRE-HALÁLRA

Az eddigi kötetekből jól ismert kung-fu mester magánnyomozók a misztikummal övezett Thaiföldre utaznak, hogy ott megtaláljanak és kiszabadítsanak a fogságból egy elrabolt amerikai lányt.

A nyomok a Karnaprachi sportcsarnokhoz vezetnek, ám ahhoz, hogy feltűnés nélkül nyomozhassanak a környéken, az egyik magánnyomozónak indulnia kell a csarnokban rendezett, életre-halálra folyó, nyílt thaiboksz versenyen.

A légkör ellenséges, a viadal kegyetlen, ráadásul hőseinknek nem csupán a verseny és az elrabolt lány felkutatása okoz fej- és egyéb törést, hanem a váratlanul megsokasodó, érthetetlen események és az egyre szaporodó rejtélyes gyilkosságok is.

„– Odamentem hozzá, vállon ragadtam és megráztam.  
Mit nem értünk? Beszéljen!
Karnaprachi itt van…a versenyzők között… És ölni fog… A… a vasvázas legyező lesújt.
Mit gagyarászik? Ki van a versenyzők között?
Ö… vagyis…
Vagyis?
A reinkarnációja.
Mintegy válaszként, a versenyz
ők szállása felől velőtrázó sikoltás hallatszott.”






SATTARANI, A GYŰLÖLET ISTENE

A két jól ismert kung-fu mester magánnyomozó, Anthony Grey és társa Mike Darms ebben a történetben egy brazíliai művésztelepen keverednek lélegzetelállító kalandokba.

A dzsungelbeli alkotótábor lakóit egy primitív isten bőrébe bújt gyilkos tartja rettegésben, aki úgy tűnik válogatás nélkül gyilkolja az embereket. A helyiek a két amerikai magánnyomozót hívják segítségül, akiknek nem csak Sattaranival gyűlik meg a bajuk, hanem a közeli könyvtárban kutató titokzatos éjszakai settenkedőkkel is, a Démon-katlannál lábatlankodókról már nem is beszélve. A helyi rendőr tehetetlen és a művésztelepen összegyűlt különös figurák is mind csak hátráltatják a nyomozást.

Anthony Grey és társa azonban ezúttal sem hátrál meg a kihívás elől, és vaslogikával, no meg hatalmas pofonokkal halad előre a gyilkos utáni hajszában.

„– Lassan kezdem érteni, miért voltál olyan fáradt hazafelé jövet – mondta kajánul Mike. – Egy éjszaka ennyi ellenfél… két ember, egy isten…
– Plusz egy kajmán – egészítettem ki.
– Kajmán? – nézett rám Fruggi alulról felfelé, mint elmeorvos az önjelölt Napóleonra.
– Kajmán. Ugyanis, amikor rábukkantam a holttestre a függőhídnál, egy hüllő kinézte magának és vele együtt kis híján engem is beépített az étrendjébe.”





VÉRES KALAND MIAMIBAN

Ez a legelső kötet az Anthony Grey sorozatban. A főhős Anthony Grey pihenni érkezik Miamiba, ám váratlanul érthetetlen és veszélyes helyzetben találja magát. Mindenki egy titokzatos fekete dossziét akar megszerezni tőle, amely nincs is nála, ez azonban úgy tűnik senkit sem zavar.

Emberrablás, gyilkosság, fenyegető telefonok és nagy pofonok kísérik a hajszát, amelybe mind többen kapcsolódnak be. Anthony Grey-nek nincs választási lehetősége, ha életben akar maradni. Rég nem látott barátjával, Mike Darms-szal a rejtély nyomába ered.

A kötet érdekessége, hogy tulajdonképpen ez az a történet, amelyben az olvasó megtudja, honnan indultak hőseink és hogyan kezdődött el közös magánnyomozói munkájuk.

„Belekortyoltam az italomba és hátradőltem a széken.
– Mit óhajt? – kérdeztem, bár úgyis tudtam.
– A dossziét – válaszolta, és megállapítottam, hogy nem tévedtem.
– Sajnos fel kell, hogy világosítsam – vigyorodtam el gúnyosan. – A dossziét tegnap este ellopták, hogy ki volt, nem tudom.
– Én viszont igen – fújta ki a füstöt. – Csakhogy az a dosszié nem az, amire nekünk szükségünk van.
– Az a maguk dolga – vontam vállat. – Minek válogatnak annyit.”






A szerző egyéb, Anthony Grey néven megjelent művei:
Az ördögi játszma (krimi novella)
Peter Stanley, a modern kincsvadász / Menekülés a mochica-barlangból

Peter Stanley, a modern kincsvadász / Az azték nyakék
Bossszúszomj
Az arany vonzásában
Gyilkosság rögzítve
Célkeresztben
Amcsi meló
Veszélyes terepen
Svájcból szeretettel
A Specialista
A Duplázó
Születésnap
Egyszer fent...
Szemtanú, továbbbá közel száz egyéb írás.



webáruház

anthony grey klub

Támogatott böngészők: Mozilla Firefox, Google Chrome

Copyright ©Anthony Grey 2012

Design by bfabry.