Buddha könnye - részlet




A géppisztolycs keményen nyomódott az oldalamba. Nem tudom ki hogy van vele, én valahogy sosem szerettem az ilyesmit. Tudós emberek szerint a bordáknak feszül fegyvercs károsan befolyásolja az emésztést, túlzott mértékben megemeli a vércukorszintet és az ember általános közérzetét is nagy mértékben rontja. Mi tagadás engem sem dobott fel a dolog. szintén szólva, nem így képzeltem el az els estémet Jáva szigetén.

Szép lassan felemeltem a kezem és kissé hátrafordultam, hogy megpróbáljam szemügyre venni a támadómat, de a dolog több okból sem volt egyszer. Elször is egy meredek hajófeljáró tetején álltam, így a fickó meglehetsen kiesett a látószögembl, másrészt a surabayai kikötnek ezen a részén meglehetsen gyér volt a világítás és jószerivel csak az elttem magasodó jachtról leszrd fény nyújtott némi segítséget a vizsgálódáshoz. Ez viszont édeskevés ahhoz, hogy megfigyeljem vagy, ami még helyénvalóbb, egy jól irányzott rúgással leküldjem a fickót a rámpáról… Biztos voltam benne, hogy a két lépéssel mögöttem álló Mike-nak is hasonló a véleménye. És természetesen abban is biztos voltam, hogy neki is egy géppisztolycs van az oldalához nyomva, hiszen különben már bizonyára leütötte volna az engem sakkban tartó fickót. Miután pedig a probléma ily módon történ megoldására pillanatnyilag nem kínálkozott alkalom, úgy döntöttem a diplomáciával próbálkozom.

– Helló fiúk! – vettem el a legmegnyerbb modoromat. – Szép esténk van. Az én nevem...

Nem folytathattam, mert a mögöttem álló taszított rajtam egyet a fegyverrel és fojtott hangon hadarni kezdett valamit maláj nyelven, amibl ugyan egy szót sem értettem, de rögtön tudtam, hogy nem az idjárást taglalja, és nem is a barátságunk elmélyítését célozza. Nem tehettem mást, vártam. A fickó pedig úgy tnt nem fáradós típus, st egyre gyorsabbá vált a beszéde. A hangszíne pedig mind fenyegetbbé, ami kezdett aggasztani. Nem azért jöttem Indonéziába, hogy már az els este kinyírassam magam.

Márpedig a helyzet elég rázós volt, hiszen hogyan lehet tárgyalni két felajzott fegyveressel, akikkel nem értjük egymás nyelvét és akik – úgy tnik – nem is akarnak tárgyalni velünk. Elkeseredetten törtem a fejem, mit lehetne kitalálni, amikor a mögöttem álló váratlanul elhallgatott, és taszigálni kezdett a fedélzet felé. Nemsokára felértem, és pár pillanattal késbb Mike is ott állt mellettem. A fegyveresek mögöttünk maradtak, de nem mulasztottak el emlékeztetni a jelenlétükre a fegyvercsöveket ezúttal a hátunkhoz nyomva. Összenéztünk Mike-kal és a szemünkkel jeleztük a másiknak, hogy nem akarunk így megöregedni, csak jöjjön egy kedvez alkalom.

A hátunk mögött állók rövid tanácskozást tartottak majd egyikük a rádióadóján röviden beszélt valakivel, nyilván a fnökükkel. Néhány másodperc múlva lábdobogás hallatszott, aztán kivágódott a lejáró ajtaja és egy zömök, turbánt, b selyemnadrágot és vászoncipt visel bajuszos maláj nyomult ki rajta. Oldalán egy idegesíten nagyméret, széles pengéj kard, helyi nevén mentawa himbálózott. A fickó ránk meredt, majd morogni kezdett, mint valami kitörni készül tigris, végül dühödt horkantással elrántotta a fegyvert és ránk mutatva vele, is hadarni kezdett, akárcsak elzleg a beosztottja. Amikor úgy érezte, elég világossá tette számunkra a helyzetet, két kézre fogta a mentawát, elénk lépett és fenyegeten rázni kezdte az arcunk eltt. Nyilván nagyon érdekeset mondhatott, legalábbis a mögöttünk állókat leköthette a dolog, mert éreztem, hogy a fegyvercs kevésbé nyomódik a hátamba. Gyors oldalpillantást vetettem Mike-ra, aki alig észrevehet szemhunyorítással nyugtázta a jeladást.

A következ pillanatban hátrapördültünk és az alkarunkkal félresodortuk a géppisztolycsöveket. Egy bels tenyérélütéssel halántékon vágtam az rzmet, majd továbbfordulva egy oldalsó rúgással beleszálltam a döbbent mentawás gyomrába. A fickónak kikerekedett a szeme és a gyomrához kapott, ezáltal a feje védtelenné vált. Az alkalmat kihasználva egy köríves rúgással a fedélzetre küldtem majd a kábán tántorgó géppisztolyoshoz ugrottam és kitéptem a kezébl a fegyvert.

A fickó elbb úgy meredt rám mintha kísértetet látna, de aztán – becsületére legyen mondva – nekem ugrott. Nem volt komoly ellenfél, így nem ütöttem meg, csupán félreugrottam elle és a térdhajlatába taposva a mentawás után küldtem. Mike ez alatt az emberének mutatott be néhány kung-fu technikát, aminek következtében a harmadik maláj is elterült a fedélzeten.

Társam felvette a földrl a kardot meg a másik géppisztolyt, aztán felém fordult.

– És most?

Elvigyorodtam.

– Most végre bemutatkozom – azzal a malájok felé fordultam és magamra mutattam. – Anthony Grey. Értitek? Anthony Grey.




VISSZA A KÖNYVTÁRBA