És elszabadul a pokol... - részlet

– Jézus, itt az Ezeregy éjszaka! – suttogta Mike döbbenten, s csaknem hanyatt esett a székkel.

… És tényleg ott volt!

Hogy őszinte legyek én is kimeredt szemmel bámultam az irodába bevonuló csoportot. Annál is inkább, mert az előzetes telefonbeszélgetés során ügyfelünk többször is kihangsúlyozta, hogy teljes diszkréciót kér. Ehhez képest egy elfátyolozott arcú nővel és hattagú kísérettel jött, ami még mindig nem okozott volna különösebb meglepetést, ha ő maga történetesen nem burnuszban, turbánban és saruban érkezik. Így viszont nem hiszem, hogy lett volna olyan ember a környéken, aki nem fordul meg a kis csapat után, amikor kiszállnak a limuzinjaikból.

Miután úrrá lettem a meglepetésemen, és konstatáltam a tényt, hogy vendégeink arabok, felemelkedtem a székről, s eléjük siettem. Erre a testőrök – mert a hattagú kíséret tagjai kétségkívül azok voltak – kétsoros alakzatot vettek fel az eddig gyűrűbe fogott pár mögött, mintegy jelezvén, hogy bennünket nem tartanak ellenségnek. Ennek megörülvén kezet fogtam a Habib néven bemutatkozó, alacsony, zömök, dús bajuszú férfival, majd miután Mike is parolázott vele, meghajoltunk a nő felé, aki válaszként alig észrevehetően biccentett.

– Ő, Zelda – közölte Habib jelentőségteljesen.

– Zelda? – kérdezte Mike kissé értetlenül.

– Igen, Zelda. A Jaffrasim kereskedőcsalád legfiatalabbik hölgytagja. Tulajdonképpen ő miatta vagyunk most itt.

– Aha, értem – bólintottam, aztán a tárgyalóhelyiség ajtajára mutattam. – Kérem, fáradjanak be.

Habib intett a testőröknek, hogy maradjanak kint, majd kézen fogta Zeldát, és bevezette a helyiségbe.

Egy pillanatra kérdőn összenéztünk Mike-kal, hogy vajon mi lesz ebből, aztán megrándítottuk a vállunkat, és követtük Habibékat.

Miután kényelmesen elhelyezkedtünk a melegbarna bőrfotelekben, Habib felém fordult.

–    Mr. Grey! Remélem… ööö… nem feledkezett meg arról, amit megbeszéltünk.

–  Biztosíthatom – válaszoltam –, hogy senkinek sem szóltunk az önök idejöveteléről. Amint látja, még a titkárnőnket is hazaküldtük.

Azt már nem tettem hozzá, hogy mindezek ellenére nem csodálnám, ha az CNN-en megemlítenék a dolgot.

Habibot azonban láthatólag megnyugtatták a szavaim, mert megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Hát ennek nagyon örülök – mondta. – Tudják az a helyzet, hogy az ügy, ami miatt idejöttünk… ööö... hogy is mondjam… meglehetősen kényes.

– Bizonyára – jegyezte meg Mike nyomatékosan, majd hátradőlt a fotelben, és érdeklődő ábrázatot öltött, mintegy jelezve Habibnak, hogy nekünk azért talán mégis elmondhatná, miről van szó. Ha már egyszer elsettenkedett hozzánk nyolcadmagával.

VISSZA A KÖNYVTÁRBA